Családjog Gondos, előrelátó házasságkötés

Az előzőekben részletezett nehézségek egy részét el lehetne kerülni, amennyiben a házasságkötést megelőzően, a házasulandó felek szakember segítségét kérnék abban, hogy – a saját helyzetük figyelembe vételével – adjon tanácsot a később esetlegesen felmerülő problémák megelőzésének módjáról (házassági szerződés, különvagyon létének igazolása, stb..).

HÁZASTÁRSI  VAGYONJOGI  SZERZŐDÉS

A házastársi vagyonközösségnek két elengedhetetlen együttes feltétele van: a házastársi kötelék (ami nem más, mint a házasság megkötése) és a házastársi életközösség. A Házassági életközösség megszűnésével a vagyonközösség véget ér.

A házasulók a házasságkötés előtt, valamint – akár később – egymás közötti vagyoni viszonyaikat – a házassági életközösség tartamára – szerződéssel rendezhetik. A szerződésben a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetőleg a különvagyonba.

A szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az életközösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodásra.

AZ  ÜGYVÉD  FELADATA  BONTÓPER  SORÁN

Az ügyvéd feladata minden esetben, hogy segítse a szülőt tanácsokkal, szakszerű beadványokkal, továbbá felhívja a bíróság figyelmét azokra a különbségekre, amelyek megalapozzák ügyfele és a gyermek számára is kedvező bírósági  ítélet megszületését, valamint határozottan fellép az ellen ha észleli, hogy az ellenérdekű szülő a valóságtól eltérő tények előadásával, nyilatkozataival, félrevezető magatartásával, számára kedvezően kívánja befolyásolni a bíróságot a döntéshozatalban.



További oldalak családjog témában




  1. Családjog
  2. Keresetlevél
  3. Házastársi közös vagyon
  4. Házastársi külön vagyon
  5. Vagyonmegosztás
  6. Gyermek jogellenes külföldre vitele, vagy visszatartása
  7. Gyermek elhelyezésének megváltoztatása
  8. Gyermekelhelyezés
  9. Gyermek elhelyezése harmadik személynél
  10. Testvérek elhelyezése
  11. Gyermektartásdíj
  12. A lakás további használata
  13. Lakáshasználati jog ellenértéke
  14. Gondos, előrelátó házasságkötés




JOGI PROBLÉMÁJA VAN?




A fenti jogterületeken peren kívüli vagy peres képviseletre, vagy csak jogi tanácsadásra van szüksége akkor jó helyen jár! Fenti ügytípusokban vállaljuk a példaként felsorolt, továbbá bármely szerződés, megállapodás, szerkesztését, valamint peren kívüli eljárásokban, vagy bármely hatósági eljárásban, illetve bíróságok előtti per során teljes körű jogi képviseletet biztosítunk.




Szakszerű segítségért forduljon hozzánk bizalommal!
Személyes konzultációra az alábbi telefonszámon kérhet időpontot.



dr. Bercsényi Gábor – Ügyvéd – Családjogász


+36 30-512 6968



 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás