Ingatlanjog Szükséges iratok

Ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez szükséges okiratok

Ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okiratoknak tartalmaznia kell az alábbiakat: 

  1. az érdekelt magánszemély (Vevő – Eladó) családi és utónevét, leánykori családi és utónevét, születési évét, anyja nevét, lakcímét, továbbá a személyi azonosítóját,
  2. a statisztikai számjellel rendelkező szervezet megnevezését, székhelyét és törzsszámát, valamint bírósági, illetőleg cégbírósági bejegyzésének számát,
  3. az érintett ingatlan pontos megjelölését (település neve, helyrajzi szám),
  4. a jog vagy tény pontos megjelölését
  5. a jogváltozás jogcímét (adásvétel, ajándékozás, árverés, stb..),
  6. az érdekeltek megállapodását, a bejegyzett jogosult bejegyzést engedő nyilatkozatát,
  7. a szerződő felek állampolgárságra vonatkozó nyilatkozatát,

A belföldön kiállított magánokirat bejegyzés alapjául csak akkor szolgálhat, ha kitűnik belőle a keltezés helye és ideje, továbbá, ha

  1. a nyilatkozattevő az okiratot saját kezűleg írta és aláírta, vagy
  2. két, az okiraton névvel és lakcímmel megnevezett tanú aláírásával igazolja, hogy a nyilatkozattevő a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el, vagy
  3. az okiratot a közjegyző készítette, vagy
  4. az okiratot ügyvéd ellenjegyzéssel látta el, továbbá, ha
  5. az okiratot a jogi személy nevének feltüntetésével szabályszerűen aláírták,
  6. több lapból álló okirat esetén a szerződő felek, a készítő és ellenjegyző, illetőleg a tanúsító személyek kézjegyét minden lapon tartalmazza, közjegyzői okiratoknál a külön jogszabály által megállapított alaki kellékkel rendelkezik,
  7. a meghatalmazottaknak és a feleknek az okirat alapján nyilvánvalóan azonosítható aláírását tartalmazza.

További oldalak Ingatlanjog témában


  1. Ingatlan átruházása
  2. Elővásárlási jog
  3. Vételi jog
  4. Haszonélvezet
  5. Ajándékozás
  6. Elbirtoklás
  7. Visszavásárlási jog
  8. Társasház tulajdon
  9. Közös tulajdon
  10. Birtoklás és birtokvédelem

JOGI PROBLÉMÁJA VAN?


A fenti jogterületeken peren kívüli vagy peres képviseletre, vagy csak jogi tanácsadásra van szüksége akkor jó helyen jár! Fenti ügytípusokban vállaljuk a példaként felsorolt, továbbá bármely szerződés, megállapodás, szerkesztését, valamint peren kívüli eljárásokban, vagy bármely hatósági eljárásban, illetve bíróságok előtti per során teljes körű jogi képviseletet biztosítunk.


Szakszerű segítségért forduljon irodámhoz bizalommal!
Személyes konzultációra az alábbi telefonszámon kérhet időpontot.

dr. Bercsényi Gábor ügyvéd – Ingatlanjogász

+36 30-512 6968

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás