• 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 125. II. emelet 7., 8-as kapucsengő
  • +36 30-512 6968 / +36 30-854 0785
  • ugyved@drbercsenyi.hu

Családjog Gyermek elhelyezése harmadik személynél

A bíróság ritkán és kivételes esetben a gyermeket nem a szülőnél, hanem valaki másnál (ún. harmadik személynél) is elhelyezheti, ha a szülőknél történő elhelyezése az érdekét veszélyezteti, és a harmadik személy a gyermek nála történő elhelyezését kéri.

Rendszerint a bíróság a közeli rokonok közül választja ki a gyermek gondozására alkalmas személyt, és előnyben részesül az a nagyszülő (vagy más személy), aki addig is bizonyította már, hogy alkalmas a gyermek nevelésére, valamint továbbra is szívesen vállalja a gyermek gondozását. (Ugyanakkor például a nagyszülőnek arra való hivatkozása, hogy jobb anyagi körülmények között él, és ezáltal jobb nevelési feltételeket tud biztosítani a gyermek számára, mint a szülő, önmagában még nem szolgálhat alapul a gyermeknek nála történő elhelyezéséhez (LB 17. sz. irányelv IV. fejezet).

Amennyiben a gyermeket harmadik személynél helyezik el, úgy már nem szülői felügyeletről, hanem gyámságról beszélünk, és a harmadik személy a kiskorú gyermek gyámja lesz. Ha a gyermeket sem a szülőknél, sem pedig harmadik személynél nem lehet elhelyezni, úgy az a gyermekről az állam fog gondoskodni és átmeneti vagy tartós nevelésbe kerül.


További oldalak családjog témában


  1. Családjog
  2. Keresetlevél
  3. Házastársi közös vagyon
  4. Házastársi külön vagyon
  5. Vagyonmegosztás
  6. Gyermek jogellenes külföldre vitele, vagy visszatartása
  7. Gyermek elhelyezésének megváltoztatása
  8. Gyermekelhelyezés
  9. Gyermek elhelyezése harmadik személynél
  10. Testvérek elhelyezése
  11. Gyermektartásdíj
  12. A lakás további használata
  13. Lakáshasználati jog ellenértéke
  14. Gondos, előrelátó házasságkötés

 


JOGI PROBLÉMÁJA VAN?


A fenti jogterületeken peren kívüli vagy peres képviseletre, vagy csak jogi tanácsadásra van szüksége akkor jó helyen jár! Fenti ügytípusokban vállaljuk a példaként felsorolt, továbbá bármely szerződés, megállapodás, szerkesztését, valamint peren kívüli eljárásokban, vagy bármely hatósági eljárásban, illetve bíróságok előtti per során teljes körű jogi képviseletet biztosítunk.


Szakszerű segítségért forduljon hozzánk bizalommal!
Személyes konzultációra az alábbi telefonszámon kérhet időpontot.

dr. Bercsényi Gábor – Ügyvéd – Családjogász

+36 30-512 6968


 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás