Családjog Gyermekelhelyezés

A szülők külön válása nem csak a saját, hanem gyermekük életében is meghatározó változást jelent. A megszokott, nyugodt, biztonságos családi otthon megszűnése, a szülők közötti feszült hangulat bizonytalanságot, kétségbeesést, és ennek következtében akár magatartásbeli problémákat is előidézhet a gyermekeknél. Minden gyermek egységes családban szeretne felnőni, hiszen szüksége van mindkét szülő közelségére, támogatására, továbbá a családi otthon által nyújtott biztonságra.

A gyermek elhelyezésének kérdése abban az esetben merül fel, ha az addig házastársként vagy élettársként együtt élő szülők különválnak. A gyermek elhelyezéséről egy kapcsolat, vagy egy házasság megszakadását követően elsősorban a szülők döntenek.

Amennyiben a szülők egyezséget tudnak kötni, egyezségüknek a gyermek érdekét kell szolgálnia, így a bíróság csak akkor hagyja azt jóvá, ha megfelel a gyermek tényleges érdekének. Az egyezség tartalmát a szülőknek alaposan meg kell fontolniuk, hiszen az mindenkor köti őket, és az egyezség utóbb történő megváltoztatására csak meghatározott törvényi feltételek megléte esetén (gyermek elhelyezésének megváltoztatása címszó alatt részletezve), és bizonyos időkorláton belül kerülhet sor. Megegyezésen alapuló bontás esetén a gyermek elhelyezésében való megállapodás kötelező.

Ha a szülők nem tudnak megállapodásra jutni gyermekük további elhelyezését illetően, akkor bármelyikük kereseti kérelme alapján a bíróság jár el az ügyben és ítéletével dönt. Gyermek elhelyezése iránt peres eljárást nem kizárólag a házasság felbontására irányuló per során, hanem a házasság felbontásától függetlenül, illetve akkor is meg lehet indítani, ha a szülők nem állnak egymással házassági kötelékben.

A gyermekelhelyezés során a bíróság annál a szülőnél helyezi el a gyermeket, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. Mindenféle tévhit ellenére, szögezzük le, hogy amennyiben az apa és az anya a gyermekük gondozása, nevelése, ellátása terén alkalmasságát egyaránt bizonyítja, ugyanolyan feltételekkel igényelheti a gyermek nála történő elhelyezését, így „egyikük sem indul előnnyel” a Bíróság előtt.

A bíróság a gyermek elhelyezése során többféle szempontot vizsgál, illetve mérlegel. Vizsgálja a szülők egyéniségét, életmódját, életvezetését, erkölcsi tulajdonságait, továbbá figyelembe veszi anyagi körülményeiket és lakáshelyzetüket. Fontos körülmény az is, hogy melyik szülő tudja jobban biztosítani a gyermek gondozását, értelmi fejlődését, iskoláztatását és egészségügyi ellátását. A döntés meghozatala során, a bíróság vizsgálja még a gyermek és a szülők egymáshoz történő érzelmi kötődését is. A körülmények pontosabb meghatározásában segítséget jelenthet a bíróság számára a környezettanulmány, a bölcsőde, óvoda, iskola véleménye, esetenként pedig akár a pszichológiai szakvélemény is.

A nevelésre alkalmasság fontos eleme álláspontom szerint az is, hogy a szülő a másik féllel szemben fennálló sértettsége ellenére nem gátolja a különélő szülő és gyermeke közötti kapcsolattartást, nem hangolja a gyermeket a különélő szülő ellen, hanem inkább elősegíti a gyermek és a másik szülő közötti érzelmi kötelék fenntartását, illetve erősödését.

A gyermek elhelyezése iránt indított perben a bíróságnak (és a gyámhatóságnak) a szülői felügyelettel, illetve a gyermek elhelyezésével, valamint az elhelyezés megváltoztatásával kapcsolatos eljárása során – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt meg kell hallgatnia. A szülőkön kívül a bíróság meghallgathatja a gyermeket is amennyiben indokoltnak tartja, illetve, ha a gyermek azt maga is kéri. A meghallgatás közvetlenül vagy szakértő útján történik.

Az ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek (vagyis annak, aki koránál és helyzeténél fogva képes önállóan és befolyásmentesen kialakítani a saját véleményét) biztosítani kell, hogy e véleményét a gyermekelhelyezés során kifejthesse. Ezzel kapcsolatban általános szabály, hogy a 14. életévét betöltött gyermek elhelyezésére vonatkozó döntést a bíróság csak a gyermek beleegyezésével hozhatja meg, kivéve, ha a gyermek által választott elhelyezés a fejlődését veszélyezteti (pl. a gyermek kizárólag azért választja a nevelésére kevésbé alkalmas szülőt, mert az több dolgot tud anyagilag biztosítani, vagy kevésbé szigorú hozzá).

A gyermek egészséges személyiségfejlődését az segíti elő, ha megszokott környezetében, őt szeretettel körülvevő személyek gondoskodásában nevelkedhet, így a döntés során nagy szerepet játszik az állandóság is. A megszokott környezet növeli a gyermek biztonságérzetét, megismer egy követelményrendszert, amelyhez alkalmazkodva a nevelés is kiegyensúlyozottabb lehet.


További oldalak családjog témában


  1. Családjog
  2. Keresetlevél
  3. Házastársi közös vagyon
  4. Házastársi külön vagyon
  5. Vagyonmegosztás
  6. Gyermek jogellenes külföldre vitele, vagy visszatartása
  7. Gyermek elhelyezésének megváltoztatása
  8. Gyermekelhelyezés
  9. Gyermek elhelyezése harmadik személynél
  10. Testvérek elhelyezése
  11. Gyermektartásdíj
  12. A lakás további használata
  13. Lakáshasználati jog ellenértéke
  14. Gondos, előrelátó házasságkötés

 


JOGI PROBLÉMÁJA VAN?


A fenti jogterületeken peren kívüli vagy peres képviseletre, vagy csak jogi tanácsadásra van szüksége akkor jó helyen jár! Fenti ügytípusokban vállaljuk a példaként felsorolt, továbbá bármely szerződés, megállapodás, szerkesztését, valamint peren kívüli eljárásokban, vagy bármely hatósági eljárásban, illetve bíróságok előtti per során teljes körű jogi képviseletet biztosítunk.


Szakszerű segítségért forduljon hozzánk bizalommal!
Személyes konzultációra az alábbi telefonszámon kérhet időpontot.

dr. Bercsényi Gábor – Ügyvéd – Családjogász

+36 30-512 6968


 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás